Mint a fösvény

Eddigi helyén homályban ült, most azonban teljes fényben láttam arcát és alakját. Karcsú volt, és még alig nőhetett ki a leánykorból; csodálatos termet és a legtökéletesebb arcocska, melyet életemben megbámulhattam; szelíd szépsége, mint egy virágé; lenhajának aranygyűrűi szabadon övezik nyakát: ha szemében nem bujkálna ott az iménti hidegség, ellenállhatatlan volna. Könnyen hevülő szívem szerencséjére gúnyt és valami névtelen kétségbeesést láttam a szemében. Mindez eléggé meglepett. Nem érte fel a dobozokat: megmozdultam, hogy segítségére legyek. Úgy fordult felém, mint a fösvény, akit rajtakapnak, amint pénzét számolja. – Nincs szükségem a segítségére! – förmedt rám. – Emily Bronte

foto 55 - tejberizsa.worpress.com