Csend

Csend. Üvöltő, sikító, mégis megrémisztően csendes csend. Csak a régi, már-már darabjaira hulló kakukkos óra kitartó kattanásait hallani. Mint valami jelzés. Felhívná a figyelmet. A figyelmet arra, hogy nincs, idő. Kitt-katt, itt-ott, egy-kettő. Fogy. Folyamatosan. Telik, elveszik, eltűnik, megszökik, menekül veszettül a semmibe, hogy aztán soha ne legyen többé neked. Hogy tudd, ha egyszer el fogy, soha nem lesz már. És halottan a föld mélyében kuporogva már mindegy lesz. Akkor már soha nem lesz többé… – Bukta Adrienn

Csend - Bukta Adrienn

Bukta Adrienn – Hiányzol

Én nem gondoltam ezt. Én nem gondoltam, hogy ennyire fog fájni. Én nem tudtam, én nem akartam. Magamhoz akarlak ölelni. Érezni akarlak, mert nagyon hiányzol már. Nem tudtam, hogy ennyire nehéz lesz. Azt hittem majd csak valahogy túl leszünk rajta. De azt sem tudom, mi lenne a jó. Egyszerűen látni akarlak, de félek ettől az egésztől, hogy ha el kell válnunk, utána hazajövök és még jobban fog fájni. Csak szeretlek. És szerintem mindig is szeretni foglak…

Bukta Adrienn – Hiányzol