Azt hittem, hogy ha egyszer beismered, hogy én vagyok, aki boldoggá tudna tenni, akkor majd minden szép lesz, és együtt leszünk. Hogy akkor már nem lesz több akadály és minden a miénk lesz, mert már semmi nem fog számítani, csak az, hogy mi vagyunk egymásnak és ennyi éppen elég. Nagyon sokat tűrtem emiatt, amiért persze tudom, hogy én vagyok a hibás. Hónapokon keresztül vártam rád, és hittem, hogy amikor végre kiéled ezt a korszakot, akkor már nem lesznek falak közöttünk. Neked adtam volna mindent, igazán boldoggá tettelek volna. De a sors nem úgy cselekszik, ahogy azt mi szeretnénk. Ezért van az is, hogy amikor én már továbblépek és az elengedés útján állok, akkor te rádöbbensz mindezekre. És én választás elé kerültem. Visszafordulok, és megint kezdődik a mi harcunk? Vagy tovább haladok az úton a tudattal, hogy igen én is kellettem neked, de nekünk ennyit írtak…
