Kaland a Munkaügyi Központban

Egy csípős januári reggelen a Munkaügyi Központ (a továbbiakban: hivatal) ajtaján belépve, a nagy tömeg meglep. A kormányzati kommunikációban a munkanélküliség csökken, úgymond kezelt probléma. A januári időpontot, az előző év decemberben egy – hivatali léptékkel mérve – rövid és egyszerű eljárás után kaptam. A szürke, fagyos január, nem hivatali ügyintézésre való idő, nagykabát, sál, kesztyű (az ügyfeleknek vagy a kezükben a ruhatár, vagy izzadnak) jobb lenne az ilyesmit tavasszal, talán kora nyáron intézni. De helyzet most van. Nincs állás. Szorgalmas, korán kelő, feladatot kereső és megoldóként, próbálok kalandot fabrikálni ebből a helyzetből. Óvatosan várom, hogy az ügyintézőhöz kerüljek és gyorsan átessek ezen az egészen. A tömegben sokféle arc, mind fáradt, néhány ravasz mosolyú, de a többség unott, egy néhányan a panoptikumban is megállnák a helyüket. A sorszámom felvillan, és amíg az ügyintézőhöz érek, átfut bennem: a hivatalokat nem szeretem, nagy rendszerek, és mint ilyenek már leírták az embert, csak személytelen közönnyel aktázzák őket. Hamar meglepetés ér, az ügyemet gyorsan elintézik, és mint ügyfelet méltóságteljesen kezelnek. Mi történt? Lehet, hogy a hivatal megváltozott? Vagy egyszerűen ahhoz, hogy ilyen kalandot megéljünk, csak az a kedvező pillanat kell, hogy a hivatal és az ügyfél szinkronba kerüljön. – Németh György – Egy tanár feljegyzései

németh györgy

 

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s